11.6

AER

2010. November 6. · Nincs hozzászólás · munkák

Kinetikus futóműtárgy / Budapest Magyar Színház homlokzata / 2009

Az AER kinetikus homlokzati műalkotás egy önműködő, dinamikus, a környezetével aktívan együtt élő felület. A Szövetség’39 Művészeti Bázis az eredeti koncepciót 2007-ben a SzakalBros csapatával közösen dolgozta ki, majd önállóan fejlesztette tovább 2010-ben. A Magyar Színház épületének Wesselényi-Szövetség utca felőli oldalára 2400 db, levél formájú rugóacél lemezt helyeztünk el. A különleges műalkotás a Magyar Színház külső megújulásának egyik állomása, ugyanakkor a teátrum múltja iránti tiszteletadás. A több ezernyi fémlevél közül hatszázra már felgravírozták a Magyar Színház múltbéli és jelenlegi művészeinek neveit. Hasonlóképpen kerülnek majd a jövőben a társulathoz csatlakozó művészek nevei is a színház homlokzatára.

A műtárgyrendszer működése azonos egy kúszónövény felépítésével, ahhoz hasonlóan idővel az AER is birtokba veszi a rendelkezésre álló felületeket. A kinetikus futóműtárgy szélmentes időben alig észrevehető. A közel 200 négyzetméteres homlokzati felületet behálózó acél lemezek azonban, minden apró szélmozgásra aktív mozgással reagálnak. A levélkék plasztikus, dinamikus egységet alkotnak, megmutatva az épület körüli kisebb légörvények látványos természeti aktivitását.

Elkészült a Magyar Színház betonelemeinek festése is. Az épület külső falait először megtisztították majd a homlokzati síkból 8 cm-re kiugró betonpanelek széleit a Szövetség’39 Művészeti Bázis és a D1618 Műhely közös tervei alapján megfestették. A színátmenet a különböző nézőpontokra és mozgásra épül, az egyes homlokzati szakaszok színélménye a közlekedési iránytól függően teljesen megváltozik. A homlokzatokon mindkét irányban 1-1 színátmenet fut végig. A homlokzati színtervek elkészítését és a projekt művezetését csapatunk nonprofit tevékenységként végezte.

A projekt a Képzőművészeti Lektorátus köztéri műalkotások létrehozására irányuló pályázatán elnyert támogatás segítségével jött létre, melyre a Szövetség’39 Művészeti Bázis és az Artopolis Egyesület közös pályázatot nyújtott be.


Támogatók:

Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Artopolis Egyesület, Woldem Kft.,  Altum Szakinfó Kft.